Gyerekkorban az ember mindig arra vágyik, hogy felnőtt legyen. Furcsa reflex ez, sosem értettem, bár én sem voltam ez alól sosem kivétel. Kisebb koromban természetesen autóversenyző szerettem volna lenni, de aztán egyszer, mikor kimentem a papáékhoz a tanyára, és láttam, ahogy éppen a műhelyében szorgoskodik, elvarázsolt az a világ, és tudtam, hogy ha igazi férfi akarok lenni, akkor valami ilyesfajta pályát kell választanom magamnak.

 

Aztán teltek-múltak az évek, az élet dobált engem is, mint mindenki mást, jobbra, balra, aztán egyszer csak belefutottam egy régi ismerősömbe, akit nagyon régen nem láttam. Nagyon megörültünk egymásnak, el is beszélgettünk kicsit, és elmondta, hogy egy hegesztő cégnél dolgozik, és imádja, ráadásul, mivel most nagyon kevés a szakember, marha jól lehet vele keresni.

 

Nem kellett sokat gondolkodnom hozzá, hogy tudja, mén is ezt akarom csinálni. Azonnal felrémlettek a régi emlékek, ahogy figyeltem a műhelyben, hogyan ügyeskedik a papa, és már abban a pillanatban hegesztőnek éreztem magam, pedig még nem is voltam közel se a folyamathoz.

 

Ezt a szakmát tanulni kell, ha az ember tényleg akar érteni is hozzá, így beiratkoztam egy iskolába, majd miután elvégeztem, jöhetett a nagybetűs munka világa.

 

Hihetetlennek tartottam, hogy tényleg eljutottam erre a szintre, és a gyerekkoromban elképzelt utat járom. Nem sok mindenkinek adatik meg, hogy valóban az lesz a foglalkozása, amit kicsi korában elképzel, ebből adódóan nagyon szerencsésnek éreztem magam.

 

Egy idő után már saját vállalkozásom lett, és embereknek adtam munkát, ez külön örömmel töltött el. Úgy érzem, mindig korrekt munkaadó voltam, sosem használtam ki az embereimet, és igyekeztem a lehető legjobb munkakörülményeket biztosítani. Arra is nagyon odafigyeltem, hogy minden eszközből a legjobbat szerezzem be, és a legprofibb módon legyen megoldva a corgon palack csere.Ehhez persze kellett egy nagyon profi beszállító, akivel minden simán megy, de jó időben és jó helyen megtaláltam őt is, és azóta ezen a téren is minden flottul megy. Nem kell gondolkoznom, hogy ha kifogy esetleg egy palack, kit küldjek, vagy hogy menjek, hogy legyen másik, csak szólok, és már akár másnap ki is szállítják, a régit meg elviszik, hogy ne foglalja nekem a helyet. És így egyáltalán nincsen gondunk vele. Az is nagyon fontos, hogy minden a lehető legbiztonságosabb legyen, mert mégis csak emberek élete múlhat azon, hogy jó minőségű-e a corgon palack, de ennél a cégnél ez sem kérdés. és a munka is sokkal hatékonyabb, ha jó minőségű gázzal dolgoznak, ez meg főként az én érdekem.

 

De így, hogy minden megvan, sosincs panasz, minden a lehető legnagyobb rendben van, mindenki csinálja a kis dolgát, és halad a szekér, ahogy kell. Minden nap azon gondolkodom, hogy lehetek ennyire szerencsés, hogy nekem megadatott ez, hogy nem csak hogy hegesztőként dolgozom, de saját vállalkozásom is van. Persze, ehhez én is kellettem, mert sok munka, erő és kitartás van benne, hogy idáig eljutottam, de nem bánom egyetlen percét sem az útnak, hiszen életem legnagyobb sikere, hogy idáig eljutottam, és ezt az eredményt nem adnám oda semmi pénzért.

Nagyon jó lenne, ha majd egyszer ezt a vállalkozást a kisfiamnak át tudnám adni. Ha neki nem kellene végigmennie a rögös úton, hanem valami olyan stabil pontra támaszkodhatna, ami megkíméli őt a szenvedéstől és küszködéstől. Addig persze el kell telnie még egy kevés időnek, de nem aggódom. Amíg ilyen jó beszállítóm, ilyen jó embereim és ennyi munkánk van, addig nagy baj, úgy érzem, nem lehet.