Napelem telepítés támogatást kapott a kedvenc helyünk
Korábban biztosan meséltem már arról a kedves és eldugott panzióról, ahol minden tavasszal, amint lehetőségünk adódik, összejövünk egy kellemes, most már családi szerepjátékozásra. Az elmúlt pár évben hatalmas fejlesztések zajlanak a kicsi vendégházban. Most pedig végre az azóta barátunkká lett szállásadó is extra segítséget kapott a további korszerűsítésre. Így kell ezt csinálni!
Arról azt hiszem, beszámoltam már, hogy a kis ház tulajdonosa évek óta küszködött a fogyatkozó vendégsereg miatt anyagi lemaradással. Végül úgy döntött, hogy lép, összeszedi a tartalékait és egy erőteljes korszerűsítéssel megpróbálja a házat jobb állapotba hozni.
Számunkra az egész felújítás egyik legérdekesebb pontja az olt, hogy elektromos padlófűtést készített a turistaháznak, ami az eddigi legszuperebb megoldás, amivel valaha találkoztam. Egészen elképesztően kényelmes körülményeket lehet így kialakítani. Biztonságos, terészetbarát, gyerekekkel is élhető és anyagilag is gazdaságos ez a rendszer, ráadásul nagyobb befektetést sem igényel, mintha mondjuk egy hagyományos kazán korszerűsítése.
Sajnos annyi tőkéje akkor még nem volt, hogy kiépíthesse minden fűtésrendszerek non-plus-ultráját, a napelemmel kombinált elektromos fűtést. Az energiát még sokáig hálózatból biztosította. Eleinte, ahogy meséli, attól is tartott, hogy az erdős, erősen benőtt területen nem is tud annyi áramot termelni egy napelem, amennyire neki szüksége van.
Vicces módon pont én tettem bele a fülébe a bogarat. Egyszer telefonon beszélgettünk – néha felhívom, mert jól esik egy olyan vállalkozóval tárgyalni, akinek felfelé ível az üzlete. Szóval, éppen beszélgettünk, mikor megemlítettem neki, hogy ha úgy adódik, ő biztosan pályázhatna valamilyen támogatásra, hiszen sikeres, környezetbarát megoldásokat használ, ráadásul a környéken még munkahely-teremtőnek is számít… Mi lehet ennél több?
Egyszer aztán telefonált és nagy örömmel mesélt róla, hogy talált egy oldalt a napelem telepítés támogatás 2019-es lehetőségeivel kapcsolatban. Kiderült, hogy simán pályázhat ő is napelem támogatásra. Vállalkozóként 1,5 -50 millió közötti vissza nem térítendő támogatást és ugyanennyi kamatmentes kölcsönt is igénybe vehet, egész jó önerővel… Ennyi pénzből pillanatok alatt lehet továbbfejleszteni a fűtését… Annyi napelemet telepíthet, amivel gyakorlatilag nullszaldóssá teheti az épület fűtését. Sőt!
Ma már úgy is lehet napelem-rendszert telepíteni, hogy az ember ráköt a villamoshálózatra és a megtermelt energiát visszatáplálja a rendszerbe. Ennek az ellenértékével aztán kevesebb lesz majd a villanyszámlája. Ez az ő esetében azt jelenti, hogy gyakorlatilag teljesen le tuja nullázni a ház fogyasztását, hiszen amikor nincsen vendége, köszönhetően a korszerű berendezéseknek, gyakorlatilag nincs is fogyasztása. A termelés viszont működik.
A napelem telepítése nagyon megéri. Még ha vissza is kell fizetnie később a kamatmentes kölcsönt, a törlesztőrészletek simán kihozhatók a számára abból az összegből, amit a korszerű áramfogyasztással spórol és abból a bevételből, amelyet az által szerez, hogy az immár teljesen környezetbarát házba az eddiginél több öko-tudatos vendéget hívhat. A napelem-támogatás ugyanis még marketing célokra is kiváló!
Annyira tetszik a lelkesedése, hogy még én is belenéztem, milyen lehetőségeim lennének arra, hogy napelemmel korszerűsítsem a házunkat. Kiderült, hogy nagyon hasonló napelem-támogatási pályázat létezik magánszemélyek számára is. Mi 0,5-10 millió forint közötti összegű kamatmentes kölcsönre pályázhatnánk, 10% önerő mellett.
Ezt a támogatást legfeljebb 20 éves futamidőre lehet kötni. Így tulajdonképpen nekünk is megérné ez a lépés, akár még a padlófűtés korszerűsítése is, mert elvileg erre is lehet pályázni, ez is belefér a keretbe. Komolyan eltöprengtem rajta, hogy milyen lenne, ha egy környezetbarátabb jövőt tudnánk biztosítani a gyerekeinknek. Végül is idén lejár az utolsó “jó” lakástakarékom, amelyikre még minden kedvezmény és támogatás igénybe vehető. Milyen remek lenne, ha erre fordíthatnám a pénzt… Végül is a törlesztőt 20 év alatt csak ki lehet fizetni a hatékonyabb megoldások miatt. Ki tudja, hogy milyen kötelességeink lesznek a jövőben, még az is elképzelhető, hogy betiltanak bizonyos fűtési formákat és arra leszek kényszerítve, hogy akkor, rohamtempóban alakítsak valamit a lakásunkon. Sokkal jobb lenne előre letudni a dolgokat.
Szerencsére az oldalon rengeteg információ található. Azt is kiderítettem, hogy az oldalt működtető cég vállalja a teljes papírmunkát és adminisztrációt, amellyel ez a problémakör jár. Nekik már van benne gyakorlatuk, könnyedén meg tudják oldani a helyzetet.
Hamarosan talán nem csak a kedvenc turistaházunk, hanem az én lakásom is megújul az állami támogatásnak köszönhetően. Nagyon örülnék, ha sikerülne és nem kéne aggódni a továbbiak miatt. Alaposan átnézem a papírjaimat… 10% önerőt csak nem boszorkányság előteremteni.