Emlékszem, gyerekkoromban mennyire imádtam a szerepjátékokat. Szerettem boszorkány lenni és táltos paripa, de a legtöbbször és a legszívesebben felnőttet játszottam. Nézem a húgom ikerlányait, és náluk is ugyanez a helyzet. Az előbb még varázslók voltak, sárkányokkal, most viszont hétköznapi anyukák, egy-egy gyerekkel a hónuk alatt, akik próbálnak bevásárolni. Tüneményesek.

Én bezzeg szívesen lennék gyerek! Nem kellene olyan unalmas dolgokkal foglalkozni, mint például egy energetikai tanúsítvány.

Hála az égnek, a húgom, mint mindenben, ebben is egy lépéssel előrébb jár, mint én, és ahogy csak kiejtettem a számon a szót: energetikai tanúsítvány, rögtön rávágta: http://www.e-tanusitas.eu/.

Csak pislogtam, mire elmagyarázta, hogy ez egy cég weboldala, nézzem meg, ők is náluk igényelték, csináltatták, és nagyon meg voltak elégedve.

Beírtam hát gyorsan a telefonom böngészőjébe a címet: http://www.e-tanusitas.eu/, és azonnal a megrendelés menüpontra kattintottam. Itt rendelkezésre állt egy telefonszám, egy e-mail cím és egy igénylő űrlap. Telefon a játszóház miatt kilőve, nem is volt kedvem kimenni telefonálni, ahogy bajlódni sem az e-maillel, így megadtam a nevem és az elérhetőségeimet, valamint a lakás pontos címét, és elküldtem.

Ezután megnéztem, hogy mi is az eljárás menete, hogy tudjam, mire számítsak, ne hallgatózzak tök kukán a telefonban, ha majd jelentkeznek.

Itt kiderült, hogy az adataim azonnal a területi illetékesnél landolnak, mivel az ország egész területén végeznek felmérést. A területis majd egyeztet velem a helyszíni felméréshez egy időpontot, amire elő kell készítenem néhány dolgot: legelőször is a tulajdoni lapot vagy az adásvételi szerződést, hogy igazolni tudjam a helyrajzi számot. Ezen kívül pedig bármilyen alaprajzot, metszetet, építészeti doksit a lakásról, ha esetleg van.

http://www.e-tanusitas.eu/

A felmérésnél ellenőrzi a nyílászárókat, a fűtési rendszert és a melegvizest, valamint a padlót, födémet, és a lehűlő felületeket, bármit is jelentsen ez.

Ezt követően 24 órán belül megkapjuk a hitelesített tanúsítványt, felár nélkül, ez itt alap. Választhatunk, hogy elektronikus formában, vagy postai úton kívánjuk megkapni a nyomtatványt, valamint lehetőség van arra, amennyiben az eladási helyzet megkívánja, hogy a felmérést követő 6-12 órán belül sms-ben megkapjuk a dokumentum azonosító számát, amit az ügyvéd így már felvezethet az adásvételi szerződésre.

Azt is megtudtam, hogy amennyiben nem történik olyan jelentős felújítás, például új fűtési rendszer, vagy szigetelés, ami jelentősen befolyásolná az ingatlan besorolását, úgy 10 évig érvényes egy ilyen tanúsítvány. A cég elektronikus formában tárolja is 10 évig a dokumentumot, és újra a rendelkezésünkre bocsátja, ha kell.

Mire mindent végigolvastam a honlapon, már jelentkezett is a területi illetékes, meg is beszéltük a felmérés időpontját.

Ezek után nyugodtan dőltem hátra, és csodáltam a lányokat, hogy milyen beleéléssel játszanak, hiszen egy problémával kevesebb volt a vállamon.

Hazafelé persze az játszottuk, hogy a két kislány a mi anyukáink…