Már nagyon várom a karácsonyt. Amúgy is az egyik kedvenc  ünnepem, de most még jobban, hiszen műsort adnak elő a gyerekek a színházban.

Az ötlet

Egy kis faluban lakunk, szerintem elég összetartóak vagyunk. Legalább is mi még a régi időben nőttünk fel, és akkor erre tanítottak minket. Akkor még ha a szomszédnak segítség kellett, akkor ez nem jelentett gondot, mert egyértelmű volt, hogy a másik segít. Abban az időben, ha építettek valamit, akkor összefogtak többen. Megbeszélték hogy kinek mit kell csinálni, mikor szeretné, és beosztották. mindenkinek elkészült időre mindene, és nem került semmibe. Ma már nem ilyenek az emberek, és a család sem mindenhol ilyen. Sok esetben találkozom azzal, hogy előbb segít egy barát, vagy egy ismeretlen, mint a család. Bár sokszor eszembe jut, hogy mit is várhat el az ember, ha valaki kiteszi a gyerekét az utcára, vagy éppen a most született gyereket a kukába…akkor hogy is gondoljuk, hogy segítsünk a másiknak.

Az előadás

Szóval a tanító néni kitalálta, hogy mi lenne, ha felkészülnének a gyerekek egy helyes kis színpadi Betlehemes műsorral?. Egy körlevelet küldött szét, és a gyerekeket is megkérdezte, hogy kinek lenne kedve fellépni, segíteni. A munka sok, nem baj, ha nem akar mindenki szerepelni, hiszen sok a tennivaló. Hogy milyen munkálatok vannak? A nagyobb dolgokhoz szülői segítséget kértek, vagy megpróbálták beszerezni az előadás idejére. Volt aki egy anyag darabot hozott, volt aki szalmát, vagy éppen jelmeznek valót…A gyerekek pedig vállaltak szerepeket, színeztek, fűztek, és festettek. Annyi tennivaló volt, időben el kellett kezdeni a készülődést, és a próbát is.

Az én kisfiam is vállalt szerepet ő egy pásztor szeretett volna lenni. Olyan helyes volt, ahogyan készült. Becsületesen, szorgalmasan tanulta szerepét. Sokszor elgondolkoztam, amikor segítettem neki, hogy milyen ügyes nagy fiam van már, pedig még csak most született.

Az utolsó simítások

Igazán jelképes összeget kértek mint belépő, mert 500 forint egy másfél órás műsorért nem sok. Meg persze amúgy is jótékony célra nem sajnálja az ember. Meg persze az sem elhanyagolható, hogy ezt mindenki ki tudja fizetni, még az idősebbek is. Telt házra számítanak a tanárok.

Tegnap már a színházban volt a próba, hogy szokták a színpadot is, mi hogyan van, és hogy hol kell állniuk…

Mindig lenémítom a telefonomat, persze most elfelejtettem. A műsor kellős közepén csörgés, a telefon a táska legalján, olyan kellemetlen volt. Gyors kifutok vele, erre valami téves hívás, mert az illető azt kérdezte: Milyen bukósisak akciók vannak önöknél? Én meg csak hallgattam, hogy mi van? Mit akar…

Nagyon várom a műsort, és hogy végre egyben lássunk mindent. A nagyszülők is kíváncsiak már, hogy mit tud a kis unokájuk.