Meglepő helyszín szerepjátékhoz
Sokszor meséltem már, hogy nálunk hagyomány, hogy szerepjátékos táborokat tartunk és együtt játszunk a barátainkkal. Mióta felnőttünk, egyre kevesebb lehetőségünk van a közös mókára, sokkal több szervezést igényel még egy egyszerű, hétvégi parti is.
Idén nyáron nagyobb seregletet nem is sikerült még összehozni: ha vége az iskolának, éppen elég a gyerekek felügyeletét megoldani, elég kevés embernek marad ideje és lehetősége játszani. A legutóbbi partira csak 4 barátom jelentkezett. De azt lehatároztam, hogy őket meglepem valamivel.
Mióta láttam ezt a cikket: balatonpro.hu/hajoberles-balaton/ azóta piszkálja a csőrömet, hogy felélesztem a vitorlás tudásomat és nekivágok a víznek. Ennél a cégnél, amelyiknek a lapján a hirdetést találtam, ráadásul arra is lehetőség volt, hogy a bérlés kezdetén egy tapasztalt kapitány segítsen megismerkedni a hajóval. Ez való nekem! – gondoltam.
Felvettem a kapcsolatot a vitorlásbérlést biztosító céggel, reggel pedig a barátaim háza előtt álltam a kocsimmal. Még odasúgtam nekik, hogy “bocs, kicsit messzebbre megyünk, ha nem gond”, aztán már gyűrtem is a kilométereket a Balaton felé.
Az első pár óra a hajó megszokásával telt, de aztán kivittem őket a nyílt vízre, hogy az ottani csendben és nyugalomban játszhassunk tovább. Csodás élmény volt! Izgalmas helyen, izgalmas kalandot éltünk végig, sokkal kellemesebben, mintha csak simán parton béreltünk volna helyet. Remélem, ezzel a kis meglepetéssel másoknak is kedvet csináltam az izgalmasabb partik megszervezéséhez. Talán legközelebb még többen, még menőbb helyszínen leszünk!